Zsuffa Tünde

író

Sorsok, küzdelmek, szerelem, az igazság és a hit győzelméről szóló történetekben.

Életrajz

Zsuffa Tünde egy Fejér-megyei kisvárosban, Pusztaszabolcson nőtt fel. Gyermekkora óta író akart lenni, de – saját elmondása szerint – ahhoz, hogy azzá válhasson, a poklot kellett megjárnia. Történelmi regényei középpontjában az emberi küzdelmek, megpróbáltatások állnak és valós eseményeken alapulnak.

Zsuffa a tanulmányait Budapesten, Heiligenkreuzban és a Bécsi Egyetemen végezte. Teológiát, történelmet és germanisztikát hallgatott. Két évtizedet élt az osztrák fővárosban, ahol közvetlen közelről látta a politika, a diplomácia és a média világát. Regényei főszereplői ezért mozognak otthonosan ezeken a területeken.

Az író 2019-ben, édesapja halálos ágyánál tett ígéretét teljesítve, fiával hazatért Magyarországra, ahol a budapesti világesemény, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus sajtófőnöke és kommunikációs igazgatója lett.

Hét történelmi regényei mellett két rádiójátékot írt az 1938-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus történetéről és a 2020-as elhalasztott világesemény körülményeiről, valamint a világjárvány körül kialakult nehézségekről, emberi tragédiákról, helytállásról. A rádiójátékokat a Kossuth Rádió sugározta 2021 tavaszán és nyarán.

Nyolcadik könyve, az Ég tartja a Hazát 2023 novemberében jelent meg. AZ ÉG TARTJA-TRILÓGIA harmadik része: Az Ég tartja a Földet és Az Ég tartja a Királyt folytatása.

Események

NAP

Dátum

ÓRA

Város Neve

ESEMÉNY HELYE

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo.

HAMAROSAN

Az ég tartja a királyt

Hamarosan érkezik Az Ég tartja a Földet c. regény folytatása Az Ég tartja a Királyt
 
Várható megjelenés: 2022 novembere
 
„A király ült a romhalmaz tetején, egyedül, magára hagyatva. Mögötte az üres ígéretek, a gonosz mosolya, zsarolások sora, a fenyegetettség és a pusztulás. Nem maradt más, csak a hit és a remény, hogy megkezdheti a küldetését, amit már nem vehet el tőle senki. Magyarország az ő öröksége, nem kerülhet idegenek kezére. Soha! A király hitte, képes a semmiből felépíteni valami újat, amivel megrengetheti a világot.”
3325 Ft

Korábbi könyveim

Nemo enim ipsam voluptatem quia voluptas sit aspernatur aut odit aut fugit, sed quia consequuntur magni dolores eos qui ratione voluptatem sequi nesciunt. Neque porro quisquam est, qui dolorem ipsum quia dolor sit amet, consectetur, adipisci velit, sed quia non numquam eius modi tempora incidunt ut labore et dolore magnam aliquam quaerat voluptatem.

Az olvasók írták

Nagyon szép és őszinte könyv. Én már szerencsére az első kiadásból kaptam.Mindenkinek csak ajánlani tudom.

Szőke Zsuzsanna

A Paprika rummal

Az iskolában könyvjutalomként kaptam meg ezt a könyvet. Kellett egy kis idő, mire a kezembe került, de megérte várni. Egyszerűen nem bírtam letenni! Nagyon tetszett.

Papp Júlia

Ingeborg

Nagyon szép és őszinte könyv. Én már szerencsére az első kiadásból kaptam.Mindenkinek csak ajánlani tudom.

Szőke Zsuzsanna

A Paprika rummal

Az iskolában könyvjutalomként kaptam meg ezt a könyvet. Kellett egy kis idő, mire a kezembe került, de megérte várni. Egyszerűen nem bírtam letenni! Nagyon tetszett.

Papp Júlia

Ingeborg

Shopping Cart
Scroll to Top